Kosár
Az Ön kosara üres

Uji csak teaház, a tea benne Mandokoro

Az Omi tea néven Shiga prefektúra három kis teatermő területét jelöljük. A terület jelentősége messze túlnő a megye határain, az itt termesztett tea a kiváló minőség szinonimája.

Omi tea mandokoro

 

1200 éves teakultúra

Shiga prefektúra Csongrád megyényi területének egy hatodát a a Biwa-tó foglalja el, vele átellenben a Suzuka hegyvonulat, amelynek északi része zord teleken jelentős hómennyiséget gyűjt össze. A déli rész, ahol a teatermő területek is találhatóak, enyhébb éghajlatú. A prefentúra területének 37%-a Nemzeti Park. 

A déli területen találjuk a Shigaraki kerámia központját, ami egyike a hat nagy hagyományos japán kerámiastílusnak.  Ugyancsak a déli sávban három teatermő területen termesztik Shiga  teáját az Omi teát, amit Shiga tea, Omi tea, illetve külön a termőterületek nevén is szokás nevezni.

A vidék minden jel szerint valóban Japán legrégebbi teatermő területe, a hagyomány szerint Saicho  (Denshi daishi) nevű szerzetes hozott többféle teamagot magával kínai útjáról Enryaku 24. évében, 805-ben, amit a Hiei hegyen Otsu falu mellett ültettek el és kezdtek nevelni. A híre mellett viszont az íze is különleges, így az 1200 éves tradíció nagyon is élő és keresett a teabarátok körében. Saichō (最澄767 - 822) egy japán buddhista szerzetes volt, a Tendai iskola alapítója, amelynek tételei és szertartásai a kínai Tiantai iskola tanításain alapultak, amellyel 804-ben tett kínai utazása során került szoros kapcsolatba. Ugyanerről az útjáról visszatérve 805-ben hozott magával több teafajtából származó magvakat, amelyeket a Kyotóhoz közeli Hiei hegyen ültetett el. A Biwa tó mellett, Otsu falu közelében kialakított teaültetvény volt az első Japánban.

Az Omi tea földrajzi fekvését a nagy kiterjedésű Biwa tó és a tőle keletre emelkedő Suzuka hegység határozza meg. Azt mondják róla; sziget a szárazföld közepén, mezőgazdasági szempontból nem különösebben értékes, a teán kívül egy érdekesebb rizsfajtát, gesztenyét és kölest termeltek. A Suzuka hegység [鈴鹿山脈 átszeli Miét, Gifu és Shiga határán.

 

Amit mi honlapunkon Asamiya teának nevezünk tehát valójában Shiga, vagy Omi tea, aminek a következő három nagy termőterülete van:

asamiya cha

 

asamiya

Asamiya

Az Ujitawarai Golfklub, amit gyakran látogat az Uji tea valaha volt ura, Kambayashi, ugyanannak a hegynek a lankáin terül el, amelynek másik oldalán az Asamiya Golf Club látogatói ütik a labdát. Ujitawara (és alatta Wazuka), az Uji tea központjait tehát földrajzilag csupán egy nem túl magas hegygerinc választja el Asamiya teaültetvényeitől.  Ezért a történelem során az Asamiya, illetve az Omi teát gyakran az Uji tea alá sorolták. Mégis, a két teavidék sokban különbözik. A 400-550 méter magasan fekvő terület Ujival átellenben gyönyörű természeti környezetben terül el.  Ez a magasság Japánban jelentősnek, lényegében magashegyinek számít, a helyi éghajlat mellett pedig méginkább az. Jelentős a hőingadozás, gyakori a köd. A terület gyéren lakott, nincsenek szennyező nagyvárosok, autópályák. A termelés régi, hagyományos módszerekkel történik. A hozamok alacsonyak, a levelek nagyok, sötétek, kékesfeketék, a tea aromás, nagyon illatos. Az aromák megóvása érdekében az itt termelt senchákat nagyon enyhén gőzölik. Az Asamiya senchák Japán legjobb teái közé tartoznak, de mivel a termés mennyisége alacsony, ezért hamisítják utánozzák. Az Asamiya ültetvények csúcsteája a 71. Kansai Nemzeti Teaverseny sencha nagydíját vitte el a teát létrehozó teamesterrel Kazuo Kitadával együtt. 2020-ban ismét első díjat kapott ez a kézzel szedett és feldolgozott tea.  Ez a japán teák Romanée-Conti-ja, amikor megjelent, itt adtunk hírt róla.  Nálunk is kapható, itt kóstolhatja meg.

Ahogy azt már említettük, az Asamiya tea Japán legrégebbi teavidéke 1200 éve kezdték itt a tea termesztését és feldolgozását.

 

関西茶品評会受賞銘茶 最高級朝宮茶(手摘み)

kézzel szedett nagydíjas japán sencha kézzel szedett nagydíjas japán sencha

Omi Tsuchiyama

A Shiga tea (Omi Tea) igazi termelőközpontja, nagyobbacska teaültetvényekkel. A valaha Akebono-cha néven nevezett teatermő terület híres természetesen illatos, lágy teáiról, a termelés kb 15%-a hagyományosan és közvetlen takarásban árnyékolt kabusecha. Sorozatban nyerte a japán tea fődíjakat ebben a kategóriában.

Történelmi források arra utalnak, hogy a Tsuchiyama tea termelése 1356-ban kezdődött a Jomyoji Templom szerzetese Jun'ou-nak köszönhetően, aki a kyotói Daitokuji Templomból hozott magával tea magvakat. Ezt követően jó 300 évvel később az Edo korban kezdett terjeszkedni és virágozni, ismét egy szerzetes az Eiunji templombéli Tenrei munkálkodása révén, aki az utazók és a környező falvak lakosai között népszerűsítette a tea termelését és fogyasztását. A teát "Akebono-cha" néven terjesztették, majd mint kategóriát és helyi terméket Doosan teának kezdték nevezni.

Tsuchiyamának is van teás dala, ami így hangzik: "Saka wa shiteru tsuketeru Suzuka wa cloudy ai no tsuchiyama ame ga shiteru" (A domb lankái  fénylenek, Suzuka felhős, Tsuchiyamában pedig esik) ahogy később Hiroshige is megfestette a Tokaido ötvenhárom megálló c. fametszet sorozatán

(東海道五十三次, Tōkaidō Gojūsan-tsugi)

Tsuchiyama

 

Mandokoro

 

Mandokoro a fentebb említett Suzuka hegység lábánál fekszik, nagyon híres teavidék, aprócska ültetvényekkel. Ide tartozik Mandokoro, Kuize, Kiwada, Minagawa, Hirutani, és Rokugamura falvak több kertje, ezeket mind Mandokoro néven nevezik. A kertek közül Kenji Sato gyokuro kertje elnyerte a 3. Nemzeti Japán teaverseny fődíját.  Ha a lenti videón is egy pillantást vetünk erre a kertre, szembeötlő az eltérése a megszokott japán teakertek képétől.  Nincsenek szabályosan nyírt, szimmetrikusan kígyózó, festői teasorok. Helyettük erdő, dombok, bambuszligetekkel tagolt ciprusok, és alacsony, inkább törpe teabokrok. A teakertek japán viszonyok között magasan 4-500 méteren találhatóak. A telek viszonylag hidegek, a hó akár két méteres is lehet. A tea bokrok alacsonyak, masszív ágakkal és gyökérzettel.  Mindez azt eredményezi, hogy az itteni teák szívósak és már hozzászoktak a mikroklímához. A nagy hidegek miatt sok cukrot tárol a növény gyökere, amit aztán tavasszal az új levelek növesztésére használ. A termelők más vidékektől eltérően a kifutott bokrokat nem vágják ki, nem cserélik le. Ehelyett tőre metszik és újra hajtatják. Innen a masszív gyökérzet. A nagy hó rugalmasságra és hibernációra tanította a fákat. Az új variánsok és a produktivitás lázában égő modern teatermesztés helyett itt a hagyományos, sokszor improduktív módszereket egészítik ki az organikus gazdálkodás fenntartható körülményeivel.  Csak természetes tápanyagokat és talajújító kiegészítőket, rizsszalmát, szóját, repcemagot használnak.  Szemben az elterjedt álcahálóval itt ma is hagyományos árnyékolást használnak nem is szólva arról, hogy Asamiya híres természetes kabusecháiról, amelyeket lényegében árnyékolás nélkül termesztenek, de az eleve árnyékolt völgyekben, a kevés tápanyaggal a megszokottnál sokkal-sokkal finomabb természetes lágy ízt adnak.

mandokoro gyokuro

Dióhéjban

összefoglalva tehát az Asamiya tea területe a japán tea aranykorában már nagy megbecsülésnek örvendő teatermő terület volt, amit alapvetően mégis Ujihoz soroltak.

A XIX. század közepén Otsu mellett a 24 éves Mino Nakagawa a  vándorok (elsősorban a népesség 10%át kitevő szerzetesek, szamurájok, kereskedők szomját oltó teaházat nyitott, ami ma is működik  (Nakagawa SeSeiDo).

A Meiji kor közepétől kezdve a köznép is teaivó lett. A teaivás szokását, módszereit, mesterfogásait érdekes módon nem teamesterek hanem a kínai-japán és orosz-japán háborúból hazatérő katonák terjesztették el. 

Az azóta eltelt 150 évben a japán ízlés is alakult. A kezdeti keserű zöld teát felváltotta az édes és telt ízek iránti érdeklődés. Ma elsősorban abban reménykedhetünk, hogy közös erőfeszítéseinknek köszönhetően fennmarad a tea eredeti, természetes, hozzáadott aromák nélküli íze.

A modern Japán eljövetelével, amikor a tea valóban széles körben kezdett elterjedni, az Omi tea (vagy ahogy másképp is nevezték Masasho tea) ízgazdagsága miatt az egész országban népszerű lett és a szomszédos Miéből jöttek ezrével a tea szedésére és feldolgozására. A teaszedők egy kis versikét énekeltek, aminek a refrénje így szólt: Uji egy nagy teaház, de a tea az Mandokoro ahogy a lányom is Mandokoro.

A II. világháború után a nagy központilag is támogatott teatermő területek hamar lehagyták az adottságai miatt hagyományosan gazdálkodó Omi teát, ami lassan feledésbe merült. A környékbeli falvak elnéptelenedtek, a fiatalok a városokba költöztek, a tea termesztése visszaszorult. Ma kb. 30 család foglalkozik teával.

A tea minősége viszont nemhogy romlott, hanem még kiválóbb lett, a családok megőrizték és akívan használták a hagyományos technológiákat. Ennek eredményeképpen az Asamiya tea a minőség szinonimája lett.

A 71. Nemzeti Japán Kansai Tea Kiállításon és versenyen, amelyen gyokuro, sencha, tencha, kabusecha és fukamushicha kategórriákban versenyzett hat prefektúra 489 teája, az elsőtől a negyedik helyig mindent az Omi tea れ近江茶(滋賀県) képviselői nyertek el, nagy visszhangot keltve a japán sajtóban.

Mint említettük az Omi tea Shigán belül több területet képvisel. Az Asamiya terület szintén a Nemzeti tea versenyen a sencha kategória fődíját nyerte el egy híján maximális ponttal, a tea termelője pedig szintén nagydíjat kapott.

Emitt a Shiga Tea Szövetség jóvoltából egy rövid, informatív film, amely mindhárom területet bemutatja.

 

Az Asamiya tea alapításának emlékműve az Iwataniyamasenzen Templom mellett áll.

Iwataniyamasenzen Temple

Iwataniyamasenzen Temple

 

Végül nem mehetünk el említés nélkül Shiga gazdag művészeti, gasztronómiai, stb. kulturális hagyományai mellett, amiből kétségtelenül és méltán világhírű az Omi marhahús, de mivel mi a Tea folyó mentén járjuk a világot, inkább arra figyelünk.

Említhetnénk a teával összefonódott Oda Nobunaga ikonikus Azuchi várkastélyát. Teás szempontból Shiga a hazája a ma is életerős, gyönyörű fatüzes shigaraki kerámiának, amiről máshol szólunk.  van viszont két másik, viszonylag újkeletű, de máris ikonikussá vált kulturális helyszín, ami Shiga örökségét mutatja be. Az egyik a fantasztikus természeti környezetben, Shigaraki hegyei között a fák közé rejtett Miho Múzeum, melynek gyűjteményét az alapító Mihoko Koyama teaszertartás eszközök gyűjtésével alapozta meg, hogy aztán mára az egyik legjelentősebb ázsiai ókori kiállítássá váljon, a másik a Sagawa Művészeti Múzeum.

Ez utóbbi kötelező megálló minden tea iránt érdeklődőnek. A múzeumot körbevevő tó felszíne alatti termeket Keikyu Fumonemon “Shurari” és Raku Kichizaemon XV. tervei alapján ez utóbbi kortárs raku munkáival töltötték meg, és már sok izgalmas kiállítás színhelye volt, de van itt egy Rochamp kápolna jellegű meditációs terem és egy teaház is. Bővebben később.

sagawa  terem